2018. júl 09.

Az első csajos buli

írta: Szorsiborsi
Az első csajos buli

avagy, mi fán terem az unikornis

Túl vagyok az első lányos szülinapon. Már nagyon vártam, hiszen eddig fiúknak szerveztem bulikat. Tipikus csajbulinak mondható volt, témáját tekintve mindenképp. Voltak ugyan fiúk is, de szerencsére mindenben partnerek voltak :) Na de mit is tanultam a 2-3 óra alatt.

20180707_130115.jpg

Kb. 3 héttel az esemény előtt keresett meg Anya, hogy az 5 éves lányának lesz szülinapja és szeretne egy csajos bulit. Nekem rögtön felcsillant a szemem, hogy végre egy kis rózsaszín, csillámos, királylányos :) Nem is csalódtam, amikor közölték, hogy a téma az EGYSZARVÚ. A csapból is unikornisok folynak, szóval már vártam a percet, mikor futok bele :) Szóval szépen nekiálltam tervezgetni, barkácsolni, vásárolgatni. Alaposan megismerkedtem a témával. Amikor megtudtam, hogy fiúk is lesznek, kicsit megijedtem, mert hát a csajos témát kicsit fiúsítani kellett, de nem volt vele gond.

Szóval összeálltak a jákékok, a dekor, minden. Most is igyekeztem a játékokat úgy tervezni, hogy rossz idő esetén se legyen gond, elég sok futkározás legyen benne, de egy kis barkácsolás is tarkítsa a repertoárt. Kis nyugis játék, kis rohangálás, verseny. Na és persze egy kis szabad játék, ha elfáradnának, és még az új szerzeményeket is ki kell próbálni. Azt hittem kb. mindenre felkészültem, valójában a váratlan eseményekre is számítottam. Azért persze értek meglepetések :)

Természetesen most is hívtam segítséget, nem is lehet ezt egyedül végigcsinálni. Detti kísért el, akinek van némi gyakorlata a gyerekekkel :). Tudtam, hogy őrá mindenben számíthatok, és nem kell fogni a kezét hogy feltalálja magát az idegen környezetben. Maximálisan sikerült :)

20180707_185144.jpg

A nagy napon egy órával korábban érkeztünk, hogy mindent szépen elő tudjunk készíteni. Az idő is nekünk kedvezett, mert se hőség nem volt, de egy csepp eső sem esett. Szerencsénkre az Ünnepelt éppen délutáni szunyókálását töltötte, és így annál nagyobb volt a meglepetés, mire felébredt. Hiszen akkor már a nasik, szendvicsek, dekor, de még a játékok is ki voltak készítve. Természetesen az Ünnepelt már stílusosan unikornis mintás pólóban ébredt :) (Egyet nekem is be kell szereznem!!!) Szépen összebarátkoztunk, bemutatta a gyönyörű szobáját, megbeszéltük az ovis pajtikat, szerelmeket. Egy kis csillámtetkóval pedig szerintem végleg sikerült összebarátkoztunk :)

És akkor meg is érkeztek a vendégek, gyerekek és szülők együtt, akik maradtak is a buli idejére, aminek persze vannak előnyei és hátrányai is. Szerencsére itt egy jól összeszokott szülői társaság jött össze, ami már csak azért is jó, mert a gyerekek is ismerték egymás szüleit, nem voltak idegenek számukra. Ráadásul sokszor segítségünkre voltak a gyerekek összeterelésében, vagy ha egy kis csetepaté volt készülőben.

A buli során most is sikerült újat tanulnom, főleg a gyerekeknek köszönhetően. Mindig viszek magammal csillámtetkót néhány színnel, ecsettel, egyéb kiegészítőkkel. Egy kezdő szetthez egy db ecset jár, ezért mindig csak egyet szoktam vinni. Ám ha más színt viszek fel, akkor mindig le kell takarítani azt előtte, különben összekeverednek a színek. Természetesen egy 5 éves kislány hívta fel a figyelmem, hogy jó lenne, ha inkább minden színhez külön ecsetet vinnék....Na igen, beismerem, ehhez a diploma, és a 31 évem kevés volt :) Legközelebb így teszek.

zintén a csillámtetkókhoz köthető egy másik tanulságos eset, bár nem a gyerekekkel történt. Valójában szinte mindenre fel voltam készülve, ami a gyerekeket illeti. De hogy a szülőknek is csillámtetkót fogok csinálni, na azt senkinek se hittem volna el :D Nem beszélve a kellékek egy részéről, amit a szülők birtokukba vettek :) Szintén mindig készítek egy, a témához passzoló képkeretet, valamint most vittem álarcokat is. Az egyik pillanatban csak azt vettem észre, hogy a szülők kézről-kézre adogatják a kellékeket :) Nagyon örültem, mert így az ő körükben is sikere volt, úgy érzem.

 36782647_1907140912669879_5901791574492184576_n.jpg

Harmadik tanulság, ha popcorn lesz az egyik játék kelléke, azt úgy rejtsem el, hogy a gyerekek ne találják meg, különben megeszik :D:D Na erre aztán tényleg nem számítottam :D (lehet a csilis popcorn lesz a megoldás...:))

Összességében egy nagyon energikus, jó hangulatú, csajos buliban lehetett részem. Volt nevetés, sírás, dalolás, futás, DE! nem tört össze semmi :D A legnagyobb tanulsága mégis, hogy az ember semmire se lehet igazán felkészülve.

Ha tetszett a bejegyzés, kövess a facebookon és az instagramon a friss információkért.

Szólj hozzá

játék szülinap álarc játékok szabadtéri játékok unikornis dekor gyerekzsúr kincskeresés smarties sport játékok mottó party tematikus szülinap segítség a szülinapon szulinapizsuroda játékok az udvaron egyszarvú buli