2021. nov 03.

Halloween zsúroda módra

írta: Szorsiborsi
Halloween zsúroda módra

avagy az első gyerekzsúr nálunk

Szóval lezajlott nálunk az első saját zsúr, ahol már az én gyerkőcöm kis barátai voltak a meghívottak, a buli a mi otthonunkban volt, és nem nekem kellett házhoz menni bulizni a srácokkal. Igazából ilyen „akasztják a hóhért” szituáció volt most.

A kezdet

Már legalább egy hónappal korábban elkezdtünk készülődni, bújtuk az internetet, milyen dekorációval készüljünk, mit süssünk, főzzünk, mit játszunk. Többször mentem beszerzőkörútra is, mert nyilván mindig eszünkbe jutott valami, amihez még kellett karton, vagy ragasztó stb.

Alapvetően nem vagyok az a mindent megvásárolós típus, inkább kreatívan igyekszem elkészíteni amit lehet, bevonva a családot, így a gyerekek is részt tudnak venni valamilyen módon.

A dekor

Mivel főleg a fiam imádja a Halloweent, így a dekoráció is neki kedvezett. Természetesen ő a fél dekor boltot felvásárolta volna, hogy olyan legyen minden mint az amerikai filmekben ilyenkor. Én azért igyekeztem egy 6 éves szintjének megfelelően félelmetes dolgokat összeállítani, és nem teleaggatni a lakást mindenféle sírkővel, igazi csontvázakkal. Nem mellesleg ezeknek elég borsos ára van, ami egy napért, háááááát nem is tudom....

Na de ami a lényeg, miután kb. kitaláltuk a megfelelő dekort, elmentem egy papírboltba, és szépen beszereztem ami kellett:

  • filc anyag több színben a koszorúhoz
  • krepp papír fekete, fehér színekben
  • fekete kartonok, több,
  • papírtányér

Ezek viszonylag kevés költségvetésből is beszerezhetőek, nem kell nagy összegekre gondolni. Ragasztó, olló pedig szinte minden háztartásban van otthon. A többi dekort a nagyi szerezte be, mert hát mindent az unokák kedvéért De nyilván nem vitték túlzásba, mert a Pepcoban, Kikben szinte mindent megtaláltak pár 100 Ft-os áron.

252613891_1424407261293582_6471873543708982491_n.jpg251866130_2376149929186450_6086370055467173960_n.jpg

Természetesen saját gyártású dekorációk is készültek, amiben még a férjem keze is benne volt �

252583086_232047469023535_6045077600855453961_n.jpg251583587_630351894646682_7780382705294319405_n.jpg

252223975_246791360765446_1409370616967327426_n.jpg

251761501_211541711051740_1699806413359832878_n.jpg

Ezek után a meghívott gyerekeken kellett már csak alkudoznom egyetlen fiammal, mivel ő a fél óvodát meghívta volna a bulira. Viszont nekem van otthon egy 2évesem is, aki szeret részt venni a partykon, meg hát 20 gyerek otthon egyszerre...na nem, szóval határt szabtunk, 10 főre redukáltuk a gyerekeket, akikből négyen rögtön le is mondták betegség vagy egyéb okokra hivatkozva, kettő pedig már az őszi szünet miatt nem kapott meghívót. Szóval összesen 4 gyermek érkezett + az én 2 csemetém Ja igen, és a meghívókat is én készítettem, és emiatt is kellett a határ :D

 

249872113_238479498349961_2268949200117117674_n.jpg

Miután tisztáztuk a körülményeket, beszereztük az alapanyagokat, jöhetett a gyártás. Szépen elkészültek a dekorációk, a meghívók, amiket aztán át is adtunk az illetékeseknek.

Természetesen a bulira töklámpás is készült, bár most bemondtam az unalmast. Hatalmas tököt kaptam már így Halloween előtt egy nappal, amihez annyira nem fűlött a fogam nekiesni. Így egy gyorsabb és ezerszer egyszerűbb módját választottam a tökfaragásnak: kifestettem :D Amint megfonnyad, lemosom róla a festéket, és kiteszem a közeli mezőn az állatoknak. A magokat a kismadarak eszegetik már egy ideje még az előző töklámpás maradékaként, szóval ezt is megkapják.

251790411_427716765384619_1425581416098514749_n.jpg

Az ennivaló

Batyus bulit szerveztem, mert nem ismertük a gyerekek ízlését, és így mi se vásároltunk sokféle nasit, amit aztán úgysem esznek meg. Illetve volt olyan anyuka, aki a gyermeke segítségével készített igazán Halloweenhez illő szörnysütiket  A férjem is brillírozott a múmia virslikkel. :) Mit meg nem tesz az ember a gyermeke kedvéért :D

A játékok

Természetesen játszottunk is. A partyt jelmezes bulinak hirdettük, így mindenki beöltözve érkezett, a szülők is � Akinek esetleg kedve volt, annak az arcát is kifestettük, természetesen Pókember és a csontváz festés volt a legnépszerűbb.

6 évesekkel túl sokat nem kell játszani, de azért tartottunk egy bátorságpróbát, és vámpír módjára vért ittak némi málnaszörp formájában.

Majd beöltöztek múmiának néhány WC-papír segítségével, ami valljuk be, nem is olyan könnyű feladat. De hősiesen vártak, amíg mindenki elkészült �

Több feladattal nem is kellett őket lekötni, mert vérszemet kaptak a játszó szobától � Inkávv csak figyelni kellett rájuk, mert a nagy kardozás, és csatázás közepette könnyen megsérültek �

 

Nos én úgy gondolom, nagyon sikeresen zajlott ez a buli, de kellenek a szülők ilyen kis szeleburdi fiúk melllé. Kreatív feladatot nem is lehetett volna adni nekik. De mivel seperc alatt szétkapták a játszó szobát, arra gondoltam, hogy a közelgő szülinapi bulira viszont már több játékkal készülök, hogy a ház is egyben maradjon :D

Ha további ötletekre is kíváncsiak vagytok, akkor kövessetek a facebookon, vagy az instagramon :)

Szólj hozzá

játékok dekoráció gyerekzsúr Halloween DIY szülinapizsúroda