2019. jún 24.

Buborékok minden mennyiségben!!!

írta: Szorsiborsi
Buborékok minden mennyiségben!!!

Ha már itt a nyár, épp ideje szót ejteni a nyári bulikról. Hiszen az a legjobb, amikor kint ünnepelhetünk az udvaron, mert nagy a tér, nem baj, ha bármi is felborul, és még a zaj sem okoz gondot :) Az egyetlen nehézséget a megfelelő időjárás jelentheti, mert sem az eső, sem a kánikula nem túl ideális ilyenkor. De azért általában szerencsénk van, nem de bár?

Korábban már írtam kinti játékokról, most ezt a sort bővíteném egy olyan ötlettel, aminek már számtalan verziója ismert, és még a szülőket is leköti ha kell :):)

Pár hete voltam egy rendezvényen, ill. szinte minden nap megyünk a 3évessel a játszótérre, ahol rendszeresen találkozunk ezzel a nagyon egyszerű kis eszközzel. Természetesen a buborékfújóról beszélek :D:D Már annyi verziója létezik, és ezért gondoltam, megéri egy bejegyzést írni róla, mert valaki lehet nem is tud róla eleget, pedig igen könnyen beszerezhető, árban ugyan változó, de szinte bármikor leköt szinte minden korosztályt, fiúkat és lányokat egyaránt, egy szülinapot pedig fergetegessé tehet :).

Természetesen a legegyszerűbb verziója a kicsi, kézzel fogható bubifújó, ami már az én gyerekkoromban is népszerű volt. 

bogyo_es_baboca_buborekfujo_tobbfele_2097_lrg.jpg

Nincs is más teendő vele, mint megtölteni szappanos folyadékkal, és fújni. Egyébként amellett, hogy nagyon izgalmas, segít a kicsiknek megtanítani, hogyan kell fújni a levegőt.

Ennek már több verziója is ismert, van, ami forog és nem kell fújni, pisztoly alakú, ami akár zenél is, mindenféle kedvelt mesehőssel díszítve. Csak győzzék a szülők a folyadék utántöltéssel :D:D

Apropó bubifújó folyadék. Gyerekkoromban a kihívást a megfelelő állagú és arányú folyadék elkészítése jelentette anyának. Ma is az. :D Ismerek olyat, aki már minden fellelhető receptet kipróbált, mégsem az igazi. Őszinte leszek, én már nem kísérletezgetek vele, hanem megveszem literes flakonban a boltban pár száz forintért.

Ami nekem még nagyon tetszik, és idén nyáron tuti kipróbálom a 3évessel, az a kesztyűként felhúzható bubifújó. Még árban is korrekt, habár többe kerül, mint a fent említett egyszerű verzió. Bár nekem gyanús, hogy csak egyszer használatos, de meglátjuk.

bubble-buborek-kesztyu2.jpg

Nos akkor jöhetnek az óriás buborékok, ugye? Ennek is van egy egyszerű, olcsón hozzáférhető verziója, amit a kicsik is könnyen tudnak kezelni.

buborekfujo-excaliber-pink-sarga-konvencionalis-muanyag.jpg

Na de van ennek egy szuperebb verziója, amihez akár már profik segítségét is igénybe lehet venni. Az igazi óriás buborékok bizony már pálcák segítségével készülnek, és igazán óriásiak tudnak lenni.

No de persze nem kell rögtön ilyen nagyban gondolkodni, már a gyerekek "méretében" is kapható óriásbubi-fújó készlet. Még nem volt hozzá szerencsém, de gondolom a gyerekek simán tudják használni. Pár hete azon a bizonyos rendezvényen kb. 5 éves gyerekek próbálkoztak vele, és nagyon ügyesek voltak. Szóval nem hiszem, hogy különösebb előképzettség kellene hozzá :)

574378323_orias-buborek-keszito.jpg

 

Ezt a verziót otthon is el lehet készíteni, bár nekem még nem sikerült. Szerintem a titka a tiszta pamut kötél, mert a minimális műszál már megvétózza a terveket :( A fenti videón a srác be is mutatja, hogyan készíti a bubifújó kötelet :) Hajrá!!

Na és végül, de nem utolsó sorban érkezzenek az igazán profi készülékek azoknak, akik bubishowt szeretnének a hátsó kertben :) Mivel ezeknek igen borsos ára van, érdemesebb bérelni őket a különböző buborékos vállalatoktól. Viszont cserébe igazán klassz bubirengeteg varázsolható a hátsó kertbe. :D

 De persze ezekből is található már a piacon otthoni használatra alkalmas verzió, gyerekbarát kivitelben :D Valószínűleg pénztárcabarát is, nyilván az élmény kicsit kisebb.

48036.jpg

Remélem sikerült elég jól összeszedni a különböző verziókat. Idén nyáron tuti kipróbálom valamelyiket a Babyvel, persze valamely gyerekbarát verziót :) Az első, egyszerű bubifújót már 2 évesen is ügyesen fújta, a többihez pedig igazán nem kell sok minden, csak  gyerekek jókedve, és anya türelme, hogy ha elfogy a folyadék, legyen ki újratöltse :D

Jó szórakozást!!!

Forrás: youtube.com

Ha tetszett a bejegyzés, várlak a frissebb hírekért a facebookon és instagramon!

Szólj hozzá

játék szülinap buborék szülinapi buli szabadtéri program óriás buborék szülinapi játék szülinapi zsúroda