2021. nov 03.

Halloween zsúroda módra

írta: Szorsiborsi
Halloween zsúroda módra

avagy az első gyerekzsúr nálunk

Szóval lezajlott nálunk az első saját zsúr, ahol már az én gyerkőcöm kis barátai voltak a meghívottak, a buli a mi otthonunkban volt, és nem nekem kellett házhoz menni bulizni a srácokkal. Igazából ilyen „akasztják a hóhért” szituáció volt most.

A kezdet

Már legalább egy hónappal korábban elkezdtünk készülődni, bújtuk az internetet, milyen dekorációval készüljünk, mit süssünk, főzzünk, mit játszunk. Többször mentem beszerzőkörútra is, mert nyilván mindig eszünkbe jutott valami, amihez még kellett karton, vagy ragasztó stb.

Alapvetően nem vagyok az a mindent megvásárolós típus, inkább kreatívan igyekszem elkészíteni amit lehet, bevonva a családot, így a gyerekek is részt tudnak venni valamilyen módon.

A dekor

...

Tovább Szólj hozzá

játékok dekoráció gyerekzsúr Halloween DIY szülinapizsúroda

2019. dec 03.

Ahogy mi szülinapozunk

írta: Szorsiborsi
Ahogy mi szülinapozunk

Vége a novembernek, azaz Oli szülinapján is túl vagyunk. Éppen ezért gondoltam megosztom veletek a tapasztalatokat, milyen az, amikor akasztják a hóhért, és a saját fiamnak szervezem a szülinapját :)

78943534_2308669092713233_3852415944584331264_n.jpg

Helyszín

  Mi egy viszonylag kis lakásban élünk, 65 m2, viszont nagy a szűk család. Ami egyébként szuper, de mivel a lakás méretei végesek, így nem egyszerű ennyi emberrel ünnepelni. Így már egy hónappal korábban ötletelni kezdtem, hol tarthatnánk meg Oli buliját. Kérdeztem tapasztaltabb anyukákat, erre jók a különböző facebook csoportok :) Először étterembe szerettem volna menni, ahol nagyobb teremben svédasztal mellett mindenki elfér. Na de hát az egy kisebb vagyon...nem lagzizunk...maradt a házibuli. Végül is elfértünk, ugye ...

Tovább Szólj hozzá

szülinap menü ajándék torta dekoráció vendégek helyszín ghostbusters szellemírtók Dörmi szülinapi zsúroda macitorta

2019. okt 29.

Végre Halloween!!!!!!!!!!

írta: Szorsiborsi
Végre Halloween!!!!!!!!!!

Idén tavasszal, épp időben, Olivér kitalálta, hogy ő most imádja a Halloweent, a csontvázakat, szellemeket, és készítsek neki most azonnal töklámpást. Nem volt könnyű beadagolni neki, hogy Halloween ősszel van, és nem kapok sütőtököt tavasszal sehol :D Na de most végre elérkezett a várva várt ünnep, és mi ki is használjuk az alkalmat :)

Még mielőtt bárkiben megfordulna, hogy miért egy angolszász ünnep, amikor itt Halottak napja van, akkor azoknak üzenem, hogy egy 4 éves gyerekről beszélünk, ráadásul a karácsonyfát se mi találtuk ki :)

Na de hol is kezdjem...Ugye a töklámpás volt az egyik legfontosabb eleme a bulinak. Természetesen minden este világít a konyhaszekrényen egy lámpás. Mivel az időjárás nem igazán kedvez nekik, ...

Tovább Szólj hozzá

szellem pók torta denevér diy jelmez pókháló arcfestés csontváz dekor töklámpás hungarocell házi készítésű instagram Halloween DIY hobby bolt jack-o-lantern szulinapizsuroda énkészítettem marthastewart

2019. jún 24.

Buborékok minden mennyiségben!!!

írta: Szorsiborsi
Buborékok minden mennyiségben!!!

Ha már itt a nyár, épp ideje szót ejteni a nyári bulikról. Hiszen az a legjobb, amikor kint ünnepelhetünk az udvaron, mert nagy a tér, nem baj, ha bármi is felborul, és még a zaj sem okoz gondot :) Az egyetlen nehézséget a megfelelő időjárás jelentheti, mert sem az eső, sem a kánikula nem túl ideális ilyenkor. De azért általában szerencsénk van, nem de bár?

Korábban már írtam kinti játékokról , most ezt a sort bővíteném egy olyan ötlettel, aminek már számtalan verziója ismert, és még a szülőket is leköti ha kell :):)

Pár hete voltam egy rendezvényen, ill. szinte minden nap megyünk a 3évessel a játszótérre, ahol rendszeresen találkozunk ezzel a nagyon egyszerű kis eszközzel. Természetesen a buborékfújóról beszélek :D:D ...

Tovább Szólj hozzá

játék szülinap buborék szülinapi buli szabadtéri program óriás buborék szülinapi játék szülinapi zsúroda

2019. ápr 01.

Marvel és DC buli

írta: Szorsiborsi
Marvel és DC buli

avagy szuperhősök akcióban

Nemsokára a mozikba kerül az Avengers , vagy Bosszúállók utolsó, mindent elsöprő része. Nem tagadom, én is várom, és ha egy mód van rá, tuti moziban fogom megnézni. Feltételezem, nem vagyok egyedül, mert az utóbbi években, bár lehet már évtizedről is beszélhetünk, szinte minden a szuperhősök körül forog a legkisebbektől a legnagyobbakig. Sajnos az én egyik kedvenc szereplőm, és ez spoiler!!!!, már lehet nem tér vissza, de ebben a világban szinte bármi megtörténhet!!! Történjen, én azt kívánom, de persze úgy, hogy közben jó vége legyen :)

cimkep.jpg

De ugye miért is ne lehetne kedvenc csemeténk szülinapját is eköré a téma köré alakítani, pláne ha már másról se szólnak a mindennapjaink, mint Pókember, Hulk, Thor, Vasember, vagy a ...

Tovább Szólj hozzá

spiderman superman torta játékok batman pókember szuperhős thor dekoráció hulk wonderwoman cupcake amerika kapitány bosszúállók avangers popcake mottó party tematikus szülinap bosszúállók szülinap vedd online szuperhős szülinap

2019. feb 26.

Hercegnők, királylányok, Barbiek

írta: Szorsiborsi
Hercegnők, királylányok, Barbiek

avagy egy igazi csajos buli

Az utóbbi időben főleg a fiús témák kerültek előtérbe. Bocsássatok meg nekem, de ha az embernek fia van, akkor arra koncentrál. Biztos így vannak ezzel a lányos anyukák is, nem?:D

Na de végre eljutottam odáig, hogy kedvezek néhány ötlettel a lányoknak is. Igazából sokkal könnyebb is a téma, mert nyilván főleg a rózsaszínre kell koncentrálni, ráadásul a kellékek szinte mindenhol fellelhetők, nem kell pókemberes tányérért bújnom a netet :D A nehézséget itt szerintem az jelenti, hogy ne essünk át a ló túloldalára. Mert kell egy kis ez is, meg az is, de még amaz is jó lenne...ugye ismerős? :)

Viszont már csak azért is téma, mert, legalábbis az én generációm tagjai közül ki ne emlékezne Disney hercegnőire, ki ne énekelt volna ...

Tovább Szólj hozzá

torta dekor cukormáz gyerekzsúr csillámtetkó mottó party 4-6 évesek 6 évesek szulinapizsuroda barbie szülinap hercegnő szülinap

2019. jan 31.

Lego buli

írta: Szorsiborsi
Lego buli

Mindenki szeret legózni, és itt a mindenki alatt nem csak a gyerekeket értem. Van már annyi féle, hogy szinte bárki talál magának való csomagot, csak győzze a pénztárcája. De ha már van LEGO játék, miért is ne lenne belőle animációs film, abból is már a második. Őszintén mondom zseniális. Mármint az első rész- Persze túl sok tartalmat nem kell mögé gondolni, de az alkotók elég jó legós poénokkal bombázták a nagyérdeműt. Éppen ezért nem csak a gyerekek, de a felnőttek is élvezhetik, sőt, vannak poénok, amiket a kicsik persze nem is biztos hogy értenek :)

Na de mivel idén februárban érkezik a mozikba a Lego Movie 2., arra gondoltam, hogy összeszedek pár ötletet, hátha valaki kedvet kap egy kis legó bulihoz. Persze lehet a ...

Tovább Szólj hozzá

2019. jan 15.

Pókember a szülinapon

írta: Szorsiborsi
Pókember a szülinapon

avagy, mit tegyek, ha a gyerek Pókember-mániás?

Nálunk Pókember-mánia uralkodik. Lányoknál gondolom még megy az Elza téma, na de a fiúknál...Marvel, DC, Star Wars a menő - fiús anyukák érteni fogják :) Olyan hogy traktor, vagy tűzoltó stb., már nem menő. Pedig még csak 3 éves. Jajj mi lesz itt később!!!!

Na de hogy témánál maradjunk, arra gondoltam, összeszedek néhány ötletet, én hogyan csinálnám, és valószínűleg a 4. szülinapján csinálni is fogom, ha Spiderman lenne/lesz a szülinap mottója. Mivel igen népszerű, nem kell túl sokat böngészni, hogy egy kreatív anyuka inspirációt leljen :)

nyitokep.jpg

 

Na jó, a fenti kép egy kicsit azért túlzás, bár ha ezt egy 4 éves meglátja....Nekem kicsit sok rajta az édesség. De ha belemegyünk a részletekbe, akkor már találunk ...

Tovább Szólj hozzá

meghívó spiderman torta pókember diy dekor 2-3 évesek tematikus szülinap 4-6 évesek 6 évesek pókember meghívó

süti beállítások módosítása