2018. már 05.

Kincskeresés, nyomozás

írta: Szorsiborsi
Kincskeresés, nyomozás

avagy a buli csúcspontja

Szinte minden korosztály számára ajánlott egy kis kincskeresés, hiszen annyi féle variáció létezik, amennyit meg se tudunk számolni. Lehet valódi kincset keresni, vagy az eldugott édességeket, esetleg egy gyilkossági ügyet is ki lehet nyomozni. Játszhatunk kint a kertben, vagy akár egy egész utcát berendezve, vagy a szobában is rossz idő esetén. Szóval csak a fantáziánk szab határt, meddig megyünk el, ill. a gyerkőcök életkora.

Viszont vannak fontos kellékek, amik fergetegessé teszik a keresgélést, és amiket nem érdemes kihagyni.

nevtelen_terv_4_1.jpg

Háttérstory

Amikor kincskeresésre invitáljuk a résztvevőket, érdemes előtte valami storyt kreálni a kincskeresés köré. Ha kicsi gyerekekről van szó, 6-8 év körüliekről, akkor elegendő, hogy meg kell keresni valamilyen elrejtett kincset. Esetleg a tortát, és a keresgélés közben azt is kideríthetik, ki csente el.

A nagyobbaknál már kicsit komolyabban kell gondolkodnunk, főleg, ha nem az első alkalommal keresgélnek. Beleképzelhetik magukat egy detektív szerepébe, lehetnek Sherlock Holmes, Poirot, vagy Geronimo Stilton.

A tinik esetében viszont már egy gyilkossági ügy felderítése is szóba jöhet, mert lehet őket már nem dobja fel a torta felderítése, és valószínűleg rögtön kitalálják, hogy apa volt a tolvaj. Viszont ha egy teljesen új történetet találunk ki, pl. mint egy Agatha Christie regényben, akkor biztos a siker.

Kellékek

p2102682.JPG

Amikor kincskeresés/nyomozás a téma, ahhoz is szükség van mindenféle kiegészítőkre, de legalább nyomokra. A legegyszerűbb eset, ha kis cetlikre üzeneteket írunk, amiből kitalálják, mi a következő helyszín. Ezeket pedig szépen sorban elrejtjük a lakás különböző helyein. Ha még nem tudnak olvasni, kis képeket is nyomtathatunk a cetlikre. Viszont az idősebb gyerekeknek már titkosírással is írhatunk a cetlikre.

Másik egyszerű eset, ami pl. egy kalóz buli elengedhetetlen kelléke, a térkép, amire szépen berajzoljuk a helyszínt, a csapdákat, és természetesen az X jelöli a kincs helyét. Ez esetleg egy kerti, vagy városi bulin jobban megállja a helyét, bár egy lakást is fel lehet rajzolni.

A nagyobb gyerekeknek már csak nyomokat hagynék: egy széttépett papírt valamilyen utalással, aminek a másik felét is meg kell találni, számkódokat, találós kérdéseket, rejtélyeket, puzzlet a helyszínről, nyilakat, esetleg sütimorzsát J Érdemes egy kicsit nehezíteni, mert annál tovább tart a játék is, meg hát ne is legyen túl könnyű.

A többi kellék a játék milyenségétől függ. Ugye egyrészt kellenek a cetlik, térképek. De szükség lehet nagyítóra, uv-lámpára, walkie-talkie-ra (bár már a legkisebbeknek is van telefonja…), lufikra, na és persze a kincsre.

Kincs

A játék lényege az elrejtett kincs, a tolvaj kiléte, esetleg a gyilkos megtalálása. A kincs lehet bármi, csoki, süti, játékok, a lényeg, hogy mindenki kapjon belőle. Érdemes egy kincses ládába rejteni, ami még inkább megteremti a kincskeresés hangulatát. Egy korábbi bejegyzésemben már készítettem egy egyszerű kincses ládát, de a későbbiekben fogok hozni egy még szebbet.

Egyszóval, az ötletek tárháza végtelen, még rengeteg ötlettel fel lehet dobni egy ilyen keresgélést, amit aztán nagy örömmel fognak felderíteni az ünneplők. Remélem tudtam nektek segíteni, sok sikert a keresgéléshez.

 

Szólj hozzá

tipp játék szülinap játékok diy nyomozás kincsesláda kincskeresés mottó party tematikus szülinap detektiv party